Évszázados havazás... helyett füvön szánkózás...

Évek, évtizedek telnek el itthon úgy, hogy nincs igazi hó ! A gyerekek imádják, én imádom, és nincs. Szép lenne a táj, jó fotókat lehetne készíteni, lehetne szánkózni, síelni, hógolyózni, farolgatni a kocsival, csodálkozni, hogy már megint mennyi hó van, és egyáltalán, érdekességnek sem utolsó.

 Tehát nagyon vártam az évszázados rekordokat döntögető havazást, főleg, hogy ígérték ezerrel. Nagy élmény volt nekünk annak idején a 85-ös havazás, mindenkinek volt egy story-ja, és napok óta azt olvastam a neten, készülve a csodára, hogy milyen jó lesz. Sajnos elmaradt. És nem is bosszantana ez ennyire, ha nem a meteorológusok hasra ütésszerű előrejelzései lenne az oka, annak, hogy beszívattak. Hülyének néznek lépten-nyomon. Ijesztgetnek az ominózus aug 20. óta, ahol képtelenek voltak egy ilyen brutális vihart előre jelezni, és most már mindenre rámondják a rettenetest, hogy alá már ne lőjenek. Tornádó ! Rekord ! Ne induljon el senki ! Aztán sehol semmi.

 Nálunk már egyébként is volt némi hó, de a rekord havazásból kerek egy este volt havazás, amitől már majdnem eltűnt a fű. Úgy gondoltuk, hogy hatalmas havat mutathatunk a gyerekeknek, de elmaradt. Kimentünk azért szánkózni, és élvezték, de a kövektől, fűtől és sártól nehezen csúszott azért a ródli.

 Édua meghatóan bánt Bálinttal a kertben, rakosgatta a -neki- mély hóban, ráültette a szánkóra, hóembert építettek együtt, és mi csak néztük őket összekapaszkodva az üveg mögül.

Aztán kivontattuk őket nagyapával, Páty mesebeli domboldalaira, és hagytuk, hogy csúszkáljanak amíg kedvük tartotta. Sajnos nem volt az igazi, de legalább idénre ez is megvolt. Hazarángattuk a szánkót, és jóleső fáradtsággal nyúltunk el a fenyő alatt.

Szilveszter buli pótlék...

Tavaly olyan jó kis bulit szervezett Orsi, sok vetélkedővel és játékkal (lásd a tavalyi bejegyzést), hogy idén sem maradhatott el.

 Mivel szilveszterkor Szlovéniában voltunk a nagyszülőkkel, most januárban került sor a bulira, ami viszont semmit nem vont le az élményből.

 Újabb vetélkedők sorát találta ki Orsi, a gyerekek hosszasan segítettek az előkészületekben, és izgalommal telve várták a kezdést. Coctail, finomságok, jelmezek fokozták a hangulatot.

 Célbadobás, csoport versenyek, vetélkedő, activity rajz, tapintás alapján tárgy kitalálás, és sok más feladat várt megoldásra.

 Volt táncolás, bekötött szemmel sminkelés, egymás felismerése, majd később sötétben kapott mindenki fejlámpát és világító színes szívószálakon itták a lónyálat.

 A barátok (uncsitesók és tesók) egymásra találtak, és nagyon jól érezték magukat, ahogyan a család többi tagja is. Persze mi inkább gyönyörködtünk bennük.

 A legapróbb pedig mindent utánzott. Azonnal tudta ismételni a feladatokat, ő is egyensúlyozta a labdát a kanálban, táncolt a zenére, és firkált a táblára.

Az egész család nagyon hálás lehet ezért az élményért a kis feleségemnek, aki ilyen kreatívan, utána járva és energiát feszítve építette fel ezt az érdekes eseményt. BUÉÉÉK !

Szlovénia, síelés, szilveszter...

Szívesen töltjük a szilvesztert valahol messze a karácsonyi hajtás után a munkától, és nem először választottuk ehhez egyik kedvenc helyemet, Szlovéniát, ahol kristály tiszta a levegő, iható a patak vize az út szélén is, a közértben a vajnak olyan csodás íze van, hogy csak azt akarod enni, és még egyet, ahol kedvesek az emberek, csodálatos a táj, és izgalmas a sportolás a családdal. Imádom.

 Szóval megbuggyantottuk a 7 személyest, betettük nagyiékat és a sífelszerelést is, nem hagytuk itthon a szilveszteri kiegészítőket, a kuktát a lencse főzelékkel sem, és elindultunk a Bohinji tóhoz.

 Nagyon szép tájon suhantunk, de igazából a felhők felett, a havas hegygerinceken érzi az ember, hogy milyen hatalmas a világ, és milyen hangyák vagyunk csak a nyers természet kegyes ölén.

 Idén egy olyan szállást választottunk, ahol külön apartmanokat kaptunk egymás mellett nagyiékkal. Letettük a cuccot, és már mentünk is fel, hogy síelgessünk egy kicsit. Nem voltak nagy elvárásaink, nem tűnt úgy, hogy sok a hó, s ismerve a gyerekek szokásait, arra számítottunk, hogy a hiszti és a kétségbe esés fogja váltogatni egymást, ahogyan a sílécekkel küzdve próbálkoznak majd a srácok megszerezni az uralmat a lécek fölött. Azt gondoltuk, hogy kemény lesz, de szükséges ez a pár alkalom, hogy a gyerekek aztán egyszer majd örömmel síeljenek.

 Marcira felcsatoltuk azt a játék sílécet, melyet évekkel ezelőtt vettünk Édunak itt, de az a terheléstől azonnal eltört. Így első utunk a síkölcsönzőbe vezetett, ahol apró, puha bundájú kiskutyát simogatva választottunk a vagány sisakok közül, marcinak lécet, és már indultunk is. A várakozás mindenkiben nagy volt.

 Ugyan Édua már két szezonban is részt vett síóvodában műpályán, de az eddigi rossz tapasztalatok alapján nem számítottam rá, hogy magától síeljen. Azért elkezdtem vele óvatosan siklani a lábam közt vezetve, de ahogyan vártam, ez nem hozott neki elégedettséget. Mivel egyedül akart siklani, hát hagytam, és láss csodát, úgy ment, és egész jól ment !

 Marcika csak szokta a síléc érzését, mikor őt is elkaptam, és siklottunk együtt a gyerek pályán. Felvonó, slusszban lefelé, fel, le. Marcinak nagyon tetszett, és ő is egyedül akart menni, noha életében először volt rajta léc, és tudtam, hogy elég ijedős, ráadásul elég egy esés, és elmegy a kedve az egész hétre a síeléstől. Ezzel szemben ? Siklott mint aki ezt gyakorolta, és nagy kacagva bukott a hóba. Sehol a hiszti, sehol a nyöszörgés és finnyázás.

 Nem hazudok, nem telt bele több, mint egy óra, és a két gyerek hóekében kanyarodva, fékezve, önállóan felvonózva, kettesben síelt, mi meg csak lestünk hitetlenkedve. Néztünk egymásra, hogy akkor mi most mit csináljunk ? Nem kell fegyelmezni, nem kell okítani, nem kell lelket önteni ? Így aztán csak néztük őket, és nagyon boldogok voltunk !

 Eleredt a hó ! Hatalmas pelyhekben kezdett hullani, majd olyan sűrűn szakadt, hogy mindent belepett egy pillanat alatt. A pálya nem volt rossz, de ettől az egy napi havazástól duplázódott a hóréteg, az biztos. Nagyiék Bálinttal sétáltak a hegyen, majd beültek a melegedőbe, ahova mi is követtük őket a gyerekekkel, egy habos kakaóra. Lestük az üvegen keresztül a csodálatos fehér pehely hullást, és végre nyugalom költözött belénk. Jó, hogy eljöttünk.

 Aztán ismét síeltünk, mert a gyerekek mindenképpen folytatni akarták, de mivel csak ma jöttünk, már nem volt igazán sok idő az estéig, és vissza lifteztünk az autónkhoz, ahova a lanovkától ingyen kisbusz vitt bennünket.
Lám, a faluban is szakadt a hó, és a karácsonyi díszítésű kerteket, a fenyvest, az apró hidakat a patakok felett, a hegyi házikókat, mind belepte a puha hópaplan.

 Vacsora után el is mentünk esti sétára, ahol a frissen esett, addigra jelentős hóból nagy hóembert építettünk közösen, majd több hócsatát is vívtunk az utcai világítás fényeiben. A hótakaró alól elő pislákoló kültéri fenyő világítás varázslatos mesebeli tájként jelent meg előttünk, mintha könyvből olvasnánk a kandalló mellett. Hóangyalok sorát készítettük a templom mellett, majd újabb hócsata vette kezdetét, mielőtt haza mentünk, hogy kipihenjük a hegyi levegő és a sok mozgás egészséges és jóleső fáradtságát.

 Sajnos a többi napon nem esett már hó, de így is élmények sorát fokozta a szépséges puha cukor borítás, akármerre jártunk. Bejártuk a környéket, vízesést néztünk kirándulás közben, a Bledi várhoz is elmentünk, rejtett utakat fedeztünk fel. Egyszer átmentünk Olasz országba is, hogy Tarvisio-ban is síeljünk, és megmutassuk a nagyszülőknek a várost, amiről már sokat hallottak rokonoktól, de csalódás volt. A síelés része sem jött össze (sisak hiány miatt, és a pálya is lehasznált volt), a helyi kereskedők ijesztő viselkedésükkel tették a bőrpiacot és környékét érdekesség helyett taszítóvá, és abban a két étteremben amiben enni próbáltunk, azokban is csak visszautasítást kaptunk a felgmaság mellett.

 Vissza fordulva, Szlovéniában, egy kis erdő részen áthaladva leltünk rá egy apró kis étteremre, melyet egy idős házaspár vezetett. Nem hazudok, talán életemben nem ettem olyan finomat. Fűszeres húsokat, zöldségeket ettünk, és most is tele a szám nyállal, ahogyan rá gondolok. Ez olyan mértékben szépítette meg a napunkat, hogy még másnap is jól voltunk tőle.

Eljött aztán a szilveszter, melyen kivártuk az éjfelet, megnéztük a tűzijátékot, hallgattuk a petárdákat, szolidan ünnepeltünk, körbe pusziltuk egymást és többféle finomsággal kényeztettük magunkat, többek közt a háziaktól kapott hatalmas tálnyi süteménnyel és keksszel, de nem rúgtuk ki a ház oldalát. Aludtunk.

Szlovénia nem tud rossz lenni. Azt hiszem ha menni kellene, hát ide mennék. Csodálatos hely. Öröm volt megmutatni nagyiéknak, öröm volt, hogy síeltek a gyerekek, de az egész együttesen volt igazán feledhetetlen. Jövünk még !

Karácsonyi ünneplés...

Nagyon nehéz a karácsonyi hajtásból átállni az áldott hangulatra, és ünnepelni. Szerencsére ez a probléma csak engem súlyt, mert Orsi és a gyerekek már jó ideje készülnek, dekorálnak, csomagolnak, díszítenek, és így ők átérzik a karácsonyi hangulatot.

 Mint ilyenkor általában, 24-én felmarkolom az aprólékokat, és elmegyünk valamelyik moziba vagy (báb)színházba, hogy szórakozva teljen az idő, amíg anyu kinyitva otthon az ajtót az angyaloknak, hogy behozzák a karácsonyfát, és feldíszítsék, illetve, hogy a Jézuska alá tegye az ajándékokat.

 Reggel tehát jól felöltöztünk, és elmentünk a Vadas Parkba budakeszin, hogy a mozi előtti időt is hasznosan töltsük. Kicsit hideg volt, és az élő Betlehemet sem lehetett látni, mert az ónos eső miatt nem szívatták az állatkákat, és melegebb helyre költöztették őket. :-(

 Aztán elmentünk Bubu dédihez, aki már idős, hogy süssön/főzzön ahogyan régen, és ma már fenyőt sem állít, de szerencsére hazajöttek testvéremék Londonból, hogy együtt ünnepeljünk, és mindezt családi segítséggel tudtuk pótolni.

 A mozizás jól sikerült, Évike vigyázott bent a gyerekekre, én pedig Bálinttal játszottam Bubunál. Amikor vége lett a filmnek, együtt indultunk volna haza új és hatalmas autónkkal, de nem találtuk a kulcsát. Pedig biztosan tudtam, hogy hova tettem... Órákon át kerestük 7-en, és feltúrtuk az egész lakást. A szekrényektől a cipőkön át, a folyosót, az utcát, a táskákat, és mindent átnéztünk, de nem lett meg. Így az autót ott kellett hagyni. Szerencsére János papáéktól megkaptuk kölcsönbe másnapig az autójukat, és így hazajutottunk.

Otthon ujjongva szaladtak az aprók az ajtóhoz, hiszen már messziről látszott a hatalmas fenyő színes fénye az ablakokon keresztül.

 Anyu nagyon sokat készült. Ilyenkor ő már egy hónappal előtte is napi készültségben van. Irigylem, mert gyermek korából olyan mély élményeket hozott magával a karácsonyról, hogy ez sugárzik belőle, és nekünk is ugyanolyan áldott és békés karácsonyt csinál, amilyen benne él.

 Tehát hazaérve minden díszben állt, lágy zene szólt, a kamera és fényképezők a helyükön az állványokon, hogy zavartalanul lehessen dokumentálni az ünneplést.
Hosszan énekeltünk, és izgalommal vártuk a pillanatot, mikor elkezdhetjük bontogatni a csomagokat.

 Régi vágyak teljesültek. Marcika Legót kapott, ami annyira jó ajándéknak bizonyult, mint semmi más életében még. Azóta is csak Legózik, és ahogyan egyre többet kap a különböző események kapcsán, olyan kreativitás bújt elő belőle, amit annak dacára sem sejtettünk, hogy várható volt egy kisgyereknél a lego szeretete, az építés vágya, stb.

 Édua papagája táncol, beszél, ismétel, mozog, érzékeli a simogatást, és ezer dolgot tud... lenyűgöző ! Mindenki kapott olyanokat amitől a következő napokban elfoglalttá vált, és egyre csak oszlott a besűrűsödött stressz zacc, ahogyan a nyugalom és béke ránk szállt ezen a zimankós téli éjjelen.

 Másnap felkerekedtünk a kölcsön autóval, és egy pótkulccsal felszerelkezve, és végig látogattuk a családot. Először ismét Bubuhoz mentünk, ahol újabb ajándékokat találtunk (de a kulcsot továbbra sem), illetve találkoztunk az unokatesókkal is, akikkel jót játszottak a gyerekek.

 János papa többféle fogást sütött, és még tortával is megkoronázta az eseményt, aminek oka az is, hogy János napot és Éva napot is ekkor ünneplünk.

  Apám pályát tévesztett. Mostanában ő a torta felelős, minden alkalomra készít valami új finomságot, amit előtte még nem kóstoltunk. Most megmutatta, hogy sós sültekben is ügyes.

Mama is boldog volt, hogy ennyi unoka zsivaját hallhatta, de szegény már hamar fárad, és sajnos nem tartott velünk, amikor átugrottunk Sugi mamáék házába, hogy folytassuk az ünneplést.

 Az ajándékok elrendezése után a rituális csengettyű szóra betódultak a kicsik, és hasast ugrottak az ajándékok közé. Nem volt könnyű őket leválasztani róluk, hogy közösen énekelhessünk pár dalt, és utána körbe pusziljuk egymást.

 A csomagbontás legalább akkora poén volt, mint az ajándékok. Egymás után osztották ki a gyerekek a frissen kapott érdekességeket és finomságokat nekünk, és hangoskodva mutogatták egymásnak az újdonságaikat.

 Utána aztán csitultak a hangok, és csendes játék kezdődött. Mi is tudtunk végre figyelni a saját csomagjainkra, és utána csak néztük, ahogyan játszanak a csemeték.

 Szegény Sugi mamán látszott, hogy nagyon beteg, a karácsonyi ünneplés után még hetekig elhúzódó súlyos tüdő gyulladásban szenvedett. Kicsit aggódtunk, hogy nehogy ráragasszon valami kórságot a gyerekekre, de megúsztuk.

Este aztán berámoltuk az ijesztő ajándék mennyiséget a nagy autóba, és állandó mosolygásban ringatózva, rózsaszín felhőben úszva hazáig siklottunk. Vége az évnek, a nagy hajtásnak, egészségesek és vidámak az apróságok, minden tökéletes.

Hála érte Istennek !