Montenegro 10. nap

Nos a mai napon nem volt semmi extra esemény. Reggel együtt mentünk boltba, pékhez és bankba, majd itthon pakolászni kezdtünk, hogy tovább állunk. Aztán volt egy kis társalgásom a recepción, ami elrontotta a délelőttünket, de erről alább írnék részletesebben. Aztán kimentünk a partra, és leégettem a bőrömet.

Marci a Bálintnak vett kormánnyal szerelt kisautó formájú úszógumijával új távolságokat vállalt be a tengerben, egyedül is akár. Édua sokat pancsolt, fagyiztunk, és később haza ballagtunk ebédelni. Aludtunk kicsit, és kimentünk ismét a naplementében a partra. Elkészítettem a tegnapi képek egy hányadát ismét, amik ezúttal tökéletesen élesre sikerültek. Lám, a szűrő volt a hibás, de még nem tudom, hogyan.

Kár, hogy pár kép megismételhetetlenül jó volt tegnap, és volt amit az időjárás és a helyszín adott, és most azok hiányoznak. Hazafelé Marcika kormányzott, és nagyon élvezte persze. A többi gyerekem a különböző ablakokon lógtak ki a 200m-es távon, és a járókelők csak azt láthatták, hogy ebben az autóban csak gyerekek vannak, és mind nagyon szokatlanul utazik. Itthon idegbajig fokozódott a gyerekek fáradtságából származó általánosan jellemző hiszti és nyavajgás, de csak sikerült őket eljuttatni az alfa állapotig, és most hátradőlünk, és gyümölcsöket tolunk a szánkba, miközben a helyi Budapest TV zenés műsorát „élvezzük” montenegróiul.

Szóval a délelőtti afférről bővebben, és egy Montenegro / Ulcinj szumma:

Elmentem a recepcióra, és megkérdeztem, hogy rendben van-e, ha 4 nappal a tervezettnél hamarabb mennénk, de nem örültek neki. Mondták, hogy egy napot visszaadnak, de a többit bukjuk. Az a 60 000 Ft viszont pénz, és mivel én érkezésemkor a Riccardoékkal esélyes (azóta tárgytalanná vált) találkozónk miatt külön kérdeztem, hogy mi van, ha pár nappal korábban indulnánk, és akkor azt mondták, hogy semmi gond, majd visszaadják a zsét, így azért kötözködtem egy kicsit.

Valójában nem is a döntés háborít fel, hanem az apartman hotelben a vendégek, és így a személyünk kezelése. Az emberi hozzá állás. Itt még dívik a hazánkban is ismert morózus kiszolgálási metódus, ahol cseszteted az eladót azzal, hogy vásárolnál, te csak púp vagy a hátán. Az, hogy kiabál velünk a karbantartó, hogy nem takarítanak, de nincs takarítószerszám egy Family Apartman-ban, ahol minden percben kiborul valami, amit takarítani kell, hogy nem ürítik az egyetlen szemetest egy hétig, és nincs wc papír, és úgy kell kuncsorogni a takarítók házikójánál.

Folyamatosan esik szét az új, de igénytelenül összerakott ház (csatornacsövek csúsznak ki, szigetelések hullanak le az ablakról, nem lehet bezárni a nyílászárókat, stb.) Ja, és a legjobb: tegnap éjjel Orsi vélhetőleg eltörte az ujjának utolsó percének csontját, de nem a szokásos módon. Úgy van kialakítva a fürdőszoba ajtó, hogy a csaphoz majdnem hozzá ér nyitáskor. E’közé szorult be az ő ujja lendületből, és recsegett, Orsi meg negyed órát vinnyogott utána, és ma is alig tudja mozgatni.

Szerinte benn eltört, csak a végéből egy darab, vagy hasonlóan. Ez szerintem megint az építészeti tökéletlenség hibája. Ja, meg Bálint a falból kijött dupla konnektorral játszott a hálóban, amikor oda ugrottunk, hogy szétválasszuk őket, és sorolhatnám a csapdákat. Egy csonttörést vagy egy másfél éves elvesztését hogyan fizetik vissza vajon ?

No, és mindeközben mi a problémának vagyunk éreztetve, szóval mindez megad egy alaphangulatot. A csodás parttal és tökéletes időjárással szemben ez az erőteljes ellenpont. Szóval az bosszantott fel, hogy a szállás díját, az esetleges egyéb költségeket nem a távozáskor, és az addig eltelt események (károk, minibár, stb.) függvényében számolják, hanem előre kellett kifizetni. Ez normális esetben, ha nincs semmilyen gond, nem lenne probléma, de ha pl. jelen esetben hamarabb akarok lépni, akkor az éppen aktuális szabályaik szerint fogom a pénzem nyomát bottal ütni. Szóval a személyzet arra hivatkozott, hogy lefoglaltuk a szállást, és adót kell fizetniük… ezt értem. De én azért foglalom le a szállást, hogy ne jöjjek potyára, semmilyen szerződést nem iratnak velem alá. Ha az adót bukják, akkor annak összegét vonják le a nem lelakott idő alapján visszajáró pénzből, így nincs buktájuk.

A apartmanok 50%-a üres, így nem tudom elfogadni azt a választ, hogy ők a jelentkezőket a mi dátumaink alapján kénytelenek visszamondani. Az egészben az a legdühítőbb, hogy nincs egy szabályzat, amire hivatkozhatnának, vagy hivatkozhatnék. Sem a neten, sem a kapott papíron (számla) nem láttam semmilyen szabályzatot, így akármit állíthatnak, és az én pénzem már náluk.

Ezért írtam a podgoricai Magyar Konzulátusnak, akik nagyon jó fejek voltak. Dávid Andor konzul azonnal telefonon felhívta a hotel igazgatóját, és az ügyünkben eljárt. Aztán telefonon fel akartak hívni engem, csak nem hallottam. Később visszahívtam őket, de akkor én nem értem el az illetékest. Minden esetre aztán levélben kaptam tájékoztatást Dávid Andor úrtól, aki részletesen írt nekem, hogy mit tudott ügyünkben segíteni. Összességében nagyon meglepett a reakciójuk. Kb. arra számítottam, hogy semmit sem fognak tenni, vagy amikor már otthon vagyunk, akkor írnak egy hivatalos semmit. Ehhez képest azonnal, és baráti szinten foglalkoztak az ügyünkkel. Ezt semmilyen kormányhivataltól nem vártam volna, főleg nem egy ilyen bagatel esettel a Balkánon. Minden esetre ezúton is szeretnék köszönetet mondani a konzulátusnak, és Dávid Andor Konzulnak.

Holnap reggel megyek, és meglátjuk, hogyan változott a hotel vezetésének hozzáállása.

A délelőttünk azzal ment el, hogy a további úton gondolkodtunk számoltuk a költségvetésünket, meg hasonlókat. Szerintem ez nem volt egy jó hangulatú periódus, de aztán rájöttünk, hogy ez is csak egy zönge az egyébként kellemes nyaralásban, és nem hagyjuk, hogy ez elhomályosítsa a jókedvünket. Azért mentünk volna tovább, mert nem éreztük már a gyerekek számára elég izgalmasnak a helyszín adottságait, és a szállás annak ellenére, hogy kellemes és kielégítő, hordoz egy rossz hangulatot a kezdetektől a személyzettel való nézeteltéréseink és az általános környezeti tényezők kapcsán.

Ulcinj tehát kettős élmény.

+

Nagyon jó part, nagyon jó idő, alapvetően kellemes szállás, finomak az ételek, hazaiak az árak…

-

de az emberek nagyobbik hányada hihetetlen paraszt (ez a közlekedésben minden napra jutó story szinten is meglátszik). A környezet általában egy szeméttelep, az épületek elsődleges színe a beton és rozsda, mely nem túl lélekemelő, az infrastruktúra elmaradott (wc, net, járda, kártyás fizetés, stb.), a kajákban nagyon szűk a lehetőségek köre, finomak, de nagyrészt hasonlóak, és nincs mit csinálni. Így unalomba csap a napi strandolás. A part jó, de nincs egy program, egy hajótúra, egy park, egy bicaj kölcsönző, egy rendes játszótér, egy kisgyerekeknek szóló 4 m²-es medence vagy (ez már biztosan nagy igény, de Bulgáriában 2 volt 20km-en belül) csúszda park, városnéző kisvonat, még egy rendes óváros vagy sétány sem. Általánosságban a retro itt nem egy stílus a múltban, hanem egy túlélő korszak, egy jelen hangulat, ami agy általános igénytelenséggel párosul, ami az emberek küllemétől az építészeten át a reklámokig, a turizmusig és mindenben megjelenik.

Pozitívat egy sort írtam, negatívat többet. Ennek ellenére azt mondom, hogy ez az út jó választás volt, a gyerekekkel ennél jobb partot nem találtam ezen az áron a környéken, igen jól érezzük magunkat, de meg tudjuk fogalmazni azt, hogy mivel lehetne jobbá tenni az egészet. Azt el kell mondjam azért mentségükre, hogy látható a folyamatos változás… legalábbis a partokon folyamatos a munka, és a mi partunk is sokat változott egy hét alatt. A hotelünk területén is megy a munka, de az már nem olyan látványos. A parttal páhuzamos főút már vízválasztó, onnan északra már nem mozdul semmi.

Vicces, de azt állapítottuk meg, hogy itt a többség úgy dolgozik, hogy ül, vagy áll, vagy fexik, és vár. Lengeti az apartman táblát, vagy árulja a dinnyét az út szélén minden nap, vagy várja egy forgalmatlan kis utcában, hogy valaki arra tévedő vegyen egy gumimatracot, vagy koldul (elég sok a koldus), vagy ül egy kis üzletben és remél, de nincsenek reklámok (tábla, szendvics ember, reklám spot a helyi tv-ben, internet megjelenés, stb.), csak várnak és reménykednek. Így ha programot csinálsz neki azzal, hogy venni akarsz valamit, akkor nemhogy örülne, inkább látszik, hogy haragszik rád, hogy meg kell mozdulni. Nem véletlen, hogy nincs semmi, de a szemét áll az utcán vagy az út mentén, vagy a folyó két szélén több méter szélesen.

Építő munkást csak a strandokon láttunk, takarítót is. A városban csak szakácsot és péket láttunk munka közben, meg fuvarost, aki elvitte amit a szakács és a pék készített. Gondolom azoknak, akik már elő sem akarnak bújni a kajibájukból. Persze lehet, hogy a műhelyek mélyén ezerrel folyik a meló, nem vagyunk olyan régen itt, hogy ezeket kilessük. Mondjuk úgy, nyugodt a táj. Ja nem, valamit kifelejtettem: hihetetlenül sok autó mosó van, ahol dolgoznak a srácok. Már ha van munka, mert többnyire nincs, és akkor ők is ülnek, és várnak, ahogyan a többiek. Ha mész az utcán, az alábbi az üzletek sorrendje: pék/étterem/gyümölcs árus majd autómosó, majd strand cucc/játék/gagyi árus. Copy, paste,paste,paste…

Néha bank, néha fotós bolt ahol 3 féle cikk van: 24 kockás film, 36 kockás film, ceruza elem. Esküszöm nincs más. Aztán ezek közt: Apartman, Sobe, Doma táblákkal szállások, de hihetetlen, hogy valaki ilyenbe akarjon aludni… biztos olcsó. Akárhogyan erőlködöm, nem jut több féle üzlet az eszembe. A város központban nyilván van más is, de nálunk kilométereken át ez a szitu.

Na, elég már, megyek aludni.

Montenegro 9. nap

No, egész este esett az eső, és minden időjárás jelentés szerint rossz lesz az idő nálunk ugyanúgy, mint azokon a részeken, ahova menni terveztünk, és ez így nem javítja a lehetőségeket… gondoltam reggel, de valahogyan az a megállapítás tűnik helytállónak, hogy Ulcinjban mindig jó az idő, annak ellenére is, ha az időjárás mást mond.

Talán az lehet az ok, hogy így a tengerparton, a lapos felületen nem csapódik ki az eső, csak egy 50km-rel arrébb, a hegyek oldalán. Pillanatok alatt meg tud változni az időjárás, és nem először látom, hogy a reggel még átláthatatlanul felhős ég, mely egész napos rossz időt sejtet, reggeli után olyan szinten kitisztul, hogy felhőnek nyomát sem látom, csak egy egybefüggő kék eget. A hegyek felé láthatóak felhők a gerincek közt, de nálunk semmi.

Általában aztán estefelé egyre több megint a felhő, és így a délután már szűrt a fény, nem tombol úgy az UV sem, és a naplemente már a fátylakon keresztül már nem az igazi, de tény, hogy egész nap jó idő van.

Reggel Marci és Édua jött velem a pékhez. Még mindig verekednek a kapunyitás lehetőségéért, ugyanis a kártyás sorompóhoz mindketten imádják oda érinteni a mágnes lapot.

Ennél még nagyobb érdekelődésre tart számot az autó vezetésének lehetősége, Marci minden úton megkérdezi, hogy vezethet-e egy kicsit, de a nap nagy részében nem olyan utakon megyünk. Egyébként is a helyi közlekedési viszonyok továbbra is kritikusak. Ma az apartman szállónk mellék utcájában haladván (egy sávos út két irány, de ez is gyakori), jön szembe egy kisebb merci, középen. Én már előre lehúzódtam, és jövök. Ha ő is így tesz, könnyedén elférünk egymás mellett, de nem, megy középen. Jövök lendülettel, hogy ijedjen már meg, de semmi, majd az utolsó pillanatban ráfékeztem, két kerékkel már az árokba csúszva, és zengetem a dudát.

Látom, hogy a benne ülő ijedt tekintettel próbál elférni, de ekkor már egymás mellett voltunk, kénytelen volt szegény nőci akár 10-20cm-t is oldalra húzódni, hogy ne legyen végig horpadt mindkét kocsi oldala. Szerintem nem érezte az autót, és ijedten ment egyenesen, és reménykedett, hogy megoldódik a helyzet a környéken (ahogyan szokott), de a fizikai adottságai az útnak itt nem voltak alkalmasak, így neki is kormányt kellett forgatni, és ez megijesztette… szegény…

Délelőtt elmentünk megnézni az Ulcinj várat, ami a kicsi, de zsúfolt öböl fölé magasodik. Természetesen nem táblázták szénné, így egy darabig követtük Ariadne Fonalát, mely aztán elveszítve rossz irányt vettünk. A meredek hegyoldalban hihetetlenül kicsavart, sokfelé szakadó, majd ismét összeforró, tekeredő és lyukacsos olajfák erdejében vitt az út, melyben kb. minden harmadik alapot adott volna valami érdekes fotónak,

de nem ezért jöttünk, a fények nem voltak ideálisak, de ezekkel csak magamat nyugtatom, hogy miért nem készítettünk egy csomó jó képet. A hegy egyre magasabbra vitt, és csodás kilátás nyílt a partvonalra, erdő zöldjére

és tenger kékjére, távolabbi tájak felhőbe burkolózott hegyeire, tavaira, eldugott luxus apartman hotelre egy apró öbölben, és szemétdombra változott kis hegyi kajibákra. Egy darabig követtük az utat, de amikor már nem emelkedett tovább, megfordultunk, és visszamentünk a várat keresni.

Ebből az irányból kaptunk plusz információt, és így megtaláltuk, bár ahogyan első napunkon Ulcinjt keresve a legkanyargóbb úton találtunk oda úgy, hogy már nem is bíztunk a sikerben, most hasonlóan egy nagyon kanyargó hosszú hegyi úton találtunk oda, amin már nem is bizakodtunk a sikerben. Megvan tehát a nyugati és keleti hegyi út.

Ja, az útkeresés közben találtunk egy olajsajtoló üzemet, ahol hatalmas őrlőgépek és hasonló eszközök közt egy bácsi olívaolajt árult. Mivel tudtuk, hogy híres, nosza, vettünk is gyorsan pár üveggel.

A vár nem volt érdektelen, apró részletekben találtunk szépségeket, és a kilátás is szép, csak zavaró, hogy mindenhol belóg egy rozsdás vasszerkezet vagy oszlop, de lehet úgy fotózni, hogy ezeket elkerüljük.

A fizetős részbe nem mentünk be, de szerintem ott elsősorban múzeumszerű részletekkel láttunk volna többet, régi ágyúgolyókat, kőfaragványokat láttam, de lehet, hogy volt más is.

Igen nagy volt a meleg, így nem maradtunk többet, és tovább álltunk. Innen az út a városig meglepően kevés volt. Ott leparkoltunk, és nyaltunk egy fagyit, bementünk pár üzletbe, vettünk apróságokat, majd visszamentünk a szállásunkra, hogy lefektessük Bálintot és ebédelhessünk, hiszen elrepült az idő, és már délután 2 lett. Bálinttal szemben én hajlandó voltam aludni.

Este lementünk még egyszer a közeli Safari Beachre, ami kedvencenek bizonyul. Most a keleti határára települtünk. Kerülgettem a megmaradt embereket és a szemetet, illetve a szennyes habot, ahol kirakta a tenger, de azért nem volt olyan nehéz elfogadható helyet találni. Hát ez a hátránya az esti strandolásnak, már mindenki ott hagyja a szutykát.

Szerencsére takarítanak, és reggelre minden megszépül. A Safari Beach keleti szegélye a Tropicana Beach szegélye is volt egyben, és itt sok üres napágyon csináltunk egy csomó képet, ami mind rossz lett. A fény és egyéb beállítások egyáltalán nem indokolták azt a bemozdulás szerű életlenséget, amit minden képen (és voltak kivételesek is… basszus) tetten érhetőek voltak.

Nem tudom másra fogni, csak az ezen az obin még nem próbált polárszűrőre. Minden esetre az élmény erősen bosszantó, ma tesztelem a rendszert, mert még egyszer nem szeretnék ebbe a problémába futni.

A strandolás után meglátogattuk ismét a hidas-patakos éttermet, és itt vacsiztunk. A gyerekek pizzáztak (külön gyerek asztalnál), mi meg Zsaru Kotlettet (??? szerintem grillezett birka) ettünk, meg Stroganoff Steaket, ami inkább volt tokány. Mindegy, jót ettünk.

Hazafelé a rettenetes minőségű part menti köves úton jöttünk, és Marcika vezetett. Bálint nem aludt nap közben, így beájult itthon, és a többiek is kivoltak, mint a liba. Internetünk nincs, így nem tudom az út további részét tervezni. Remélem holnapra változik.

Montenegro 8. nap

Ma reggel mindenki korábban akart kelni, hogy hamar strandon lehessünk: Marci és Édua is jött a pékhez, és ismét sokat reggeliztünk, kivétel Marci, aki fényevő (de ezt már mondtam). Gyorsan összerámoltunk, és elmentünk a Kopakabanára, ami talán a leginkább Albánia felé eső strand.

Miami Beach-hez hasonlóan nagyon kiépített, még masszázs is volt, és itt a kis házikók teljesen készen voltak, azaz kb. 2x2x2m-es nádfalú, fehér vászon bejáratú házakat is igénybe lehetett volna venni. Senki nem tette, de lehetett volna.

Benn napágy és szék ugyanúgy, gondolom inkább alvós megoldás, mint napozós. Volt aztán még egy csomó minden, de én alapból a kiépített rész szélét céloztam meg, és ott vertünk sátrat. Ugráltunk a hullámokon, mesét olvastunk, megmásztuk a tornyokat, satöbbi, ahogyan szoktuk.

Dél felé haza mentünk, de előtte rettenetesen bevásároltunk a májámi bícsi gyümölcsárusnál: görög dinnyét, zöld belű dinnyét, szilvát, szőlőt, málnát, barackot, cseresznyét… azt hiszen mást nem.

Aztán nem messze még vettünk egy grillcsirkét kiflikkel, és kaptak a gyerekek ajándékba az árus kislányától egy-egy nyalókát is. Közben megküzdöttünk az állandó apartman nepperekkel, és már nem is mondom, amikor a nyomunkba szegül egy dudálgatós robogó, aki ugyancsak szállást akar ránk verni.

Ja, hazafelé volt egy érdekes közúti esetünk, azon kívül, hogy Marci az ablakon kilógatott (a szél pörgeti a propellerét) duplo lego repcsijét elveszítette, és visszaszaladt Orsi érte, miközben az autók kerülgették. Szóval megyünk az úton, majd látok szemből egy hasonló állatot, mint a múltkor, aki engem kielőzött, miközben előttem kettővel keresztben egy autó. Szóval látom, hogy velem szemből nagy ívben kanyarodna egy autó előttem el, mögötte ketten várnak, egy harmadik köcsög meg előzésbe kezd.

Nem mentek össze, de az lett a vége, hogy szemben két sávban maradtak az autók, a két türelmes a sávjában, meg az egy türelmetlen velem szemben, aki most nem tud visszamenni. A két türelmes elindul, én meg szemből. Intek az embernek mikor tisztul a sávja, hogy HÚZZÁL MÁR EL, mire mutatja, hogy én kerüljem ki őt az ő saját sávjában, mintha én előznék… Na, hát ezen elkezdtem röhögni, és nemzetközi jelzésekkel adtam tudtára, hogy nem értékelem túl okosnak. Aztán elkezdett az én sávomban tolatni, kormányforgatás nélkül, aminek megint nem lett sok haszna. Gondolom itt állt meg a tudomány, nem tudta, hogyan kell hátrafelé menni és kormányozni is egyszerre, vagy nem tudom. Ekkor meguntam, és elmentem mellette a patka felé kerülve. Nem tudom, hogy lett –e haszna az oktatási célzatú gesztikulációmnak, de sejtem, hogy nem értette a szokatlan hozzáállást, és elintézte egy „hülye külföldi”-vel. Én jót mulattam.

Hazaérve Bálint már aludt, mi kis csirke és gyümölcs kombóval tompítottuk az éhségünket, majd mentem ismét aludni, ami Bálinttal most igen hosszúra sikerült. Azért kimentünk a Safari beach-re még naplemente felé, hátha tudunk ezekben az előnyös fényviszonyokban jó képet készíteni, de annak ellenére, hogy az időjárás az előrejelzésekkel szemben folyamatosan nagyon jó, elkezdtek gyűlni a felhők, és nem volt a part sem tiszta.

Nem is beszélve a szemétről, amit a jól nevelt nép nagy mennyiségekben bír a parti homokban hagyni. Az hagyján, hogy folyamatosan bagóznak a kis gyerekesek is, de széthagyni a csikkektől az ötliteres palackokig mindent, az gáz.

Ennek megfelelően a partra verődő hullámok is estefelé egyre több koszt hoznak vissza a homok szegélyre, és vannak olyan kilöttyenések, melyek pocsolyaként megmaradnak a homokon, ami elvileg nekem nagyon is jól jönne, hiszen tükröződik és lehet benne fröcsögni, meg minden féle fotótéma, de amikor elkezd ezek szélén valami gusztustalan sárgás hab összegyűlni, akkor nem szívesen engedem oda Bálintot, hogy játsszon a genyában.

Érdekes, hogy a helyiek a gyerekeiket simán bele engedik. Valszeg otthon sem gáz, ha belebrunyál a gyerek a kádba. Szóval a körülmények mondjuk úgy: nem voltak 100%-osak. Ennek ellenére kattintottam pár jót a gyerekekről és Orsiról.

Hazamentünk. Hazafelé mindenki az első üléseken tolongott. Édua és Bálint Orsi ölében, Marci pedig átvette a sofőr szerepet tőlem. Ő kormányozott hazáig, és nagyon élvezte.

Eltelt 8 nap, és érzem, hogy: Éduának akármilyen hosszan lennénk itt, akkor is pompás lenne ez a semmittevős, strandolós program, Bálintnak mindegy, Marci viszont szénné unja az agyát. Nekem és Orsinak megfelel, de ha lenne a környéken valami inger: érdekes óváros, látnivalók, túra lehetőség, akvárium, delfinárium, csúszda park, vagy bármi, akkor már kicsit változatosabban telhetne egy nap, és így az összes program. Ma komolyan elkezdtem foglalkozni annak gondolatával, hogy itt hagyjuk a Velika Plaza-t, és hazafelé induljunk, s közben meg-megállogassunk olyan helyeken, ahol még nem jártunk, a partot követve. Holnap megvitatjuk Orsival, bár azon is múlik, hogy elvileg jönnek Riccardo-ék Montenegro-ba, és összefutnánk, ha tudnánk, hogy mikor, hova, és tényleg jönnek-e.

Montenegrói nyaralás 7. nap

Ma reggel ismét felébredtünk. :-)

Esett az eső, és már elkezdtem aggódni, hogy mit kezdünk, amikor kitisztult, és a nap további részében szikrázó napsütésünk volt. Orsi viszonylag későig aludt, s csak utána mentem el Éduával pékhez, közértbe és még bankba is, és így megdöntöttük a késői indulás rekordját, és csak 11-kor startoltunk. Eddig a legszimpatikusabb Safari Beachre mentünk,

ahol a gyerekek megrohanták a csúszdákat, én pedig 6 poggyásszal (némileg voltam csak karácsonyfa, és főleg akkor volt ez klassz, mikor egy cucc leesett, majd utána újabb 3-4 hagyta el a rendeltetési helyét, mire az egyet felvettem, tehát lehetett újra szervezni) kimentem a parthoz. Ilyenkor igyekszem elhagyni a kiépítettebb részt, és a „senkiföldjéig” húzódni, bár ez sincs messze szerencsére, és ezt szeressük itten.

Mire felfújtam Krokit, felállítottam a sátrat, betettem a cuccokat és átöltöztem, már jött a családom. Lekentük egymást, és Édua már indult is a habok közé. Marcival azt kezdtem játszani, mikor láttam, hogy menne a vízbe, de a hidegsége, vagy a hullámok, vagy nem tudom éppen mi miatt: fél tőle, hogy bementünk, és ugráltunk, ha jött egy hullám. Így egyedül is bejött a neki derékig (így hullámoknál akár vállig) érő vízbe.

Haladunk, egy hete a lábujját sem merte betenni. Aztán a hullámok elől menekülőset játszott, majd az első nedves részen csattogott a kifutó habokban, majd be-bementünk vizesedni, és most már majdnem egyedül ugrál a hullámokon. Édua ezzel szemben csak megszáradni jön ki néha. Bálint is tart a víztől, de karon simán elvan, nem fél, csak a hidegségét nem kedveli, ha belelógatjuk. De nem csak a vízben lehet játszani. Ma egész komoly homokvárat építettünk, vizes árokkal, híddal bástyákkal, gyilokjárókkal, belső udvarral, de aztán az érdeklődés alább hagyott.

Mivel elég későn jöttünk ki, pont a legdurvább UV alatt kezdtünk strandolni, és tartottunk a következményektől. A krém elég jól megvédett, de így is mindenki megégett kicsit itt, kicsit ott, de nem durván. Holnap korábban jövünk ki.

Voltunk fagyizni a közeli étteremnél, ahol korábban a hajóforma részben is ettünk, és a masztiffos afférunk volt, meg korábban is ettünk már. Már mosolyognak ránk előre. Itt egyébként nagyon kedvesek, tudnak némileg angolul, és az EGYETLEN hely, ahol van babaszék. Fagyi után a strand sátorba húzódva fejtettem a keresztrejtvényt, de a szél egyre durvábban kezdett a kezdeti alighoz képest, bár be kell valljam, hogy a durvább szokásosabb, mint az alig. Mikor már mindhárom gyerek mellettem kucorgott a sátorban, akkor indulót fújtunk, és összecsomagoltunk.

Éhesek voltak, így ismét az említett étteremhez mentünk, a csúszdákhoz közeli részére a kör alakú teraszon. Ezen a részen volt a pizza kemence is, és ez most különösen érdekessé vált, mert a gyerekek pizzát kértek. A pizza készítő bácsi attraktívan csinálta a műsort a gyerekeknek,

akik érdeklődve figyelték a pult melletti asztal lapján ülve, hogyan lesz vékony és kerek a tészta, majd válik díszessé, és sül meg. A srác végül az orruk elé tette a sercegő ebédet. Jó volt.

Marci továbbra is fényevő, azaz az apró finomságokkal él túl, reggelit nem nagyon eszik, ebből a pizzából is csak egy szeletet, és ez így megy már egy hete. Hogy ne haljon éhen, egy fagyit az ebéd után ismét kaphattak, és haza indultunk az erős szél által kavart homokvihar, és az erős sugárzás elől.

Otthon minden gyerek mesézett, és én így is kaptam lehetőséget-egyet aludni, ami nagyon jól esett. Nem tudom, egyébként mi lenne velem, de így is szédülésig fáradok el este 10 körülre, nem tudom, mi lenne alvás nélkül. Mikor felkeltem, indulhatnékuk volt már, és azt találtuk ki, hogy elmegyünk az Adja Bojana torkolatához, ami csupán 7km-re volt tőlünk. Tudtuk, hogy különleges és szép, egy korábban elsüllyedt hajón felgyűlő hordalék miatt a torkolat közepén van egy sziget, kis nyaralók, de nem tudtam elképzelni, hogyan is fog kinézni.

Nem tartott sokáig, hogy eljussunk oda. Egy parkolót találtunk hangulatos éttermekkel, melyek mind a folyóra néztek, azaz az asztalok kb. a víz felett voltak a belső vonalon.

Ezt arról a kis hídról állapítottuk meg, amelyik átívelt az éttermek mellett, de az út nem nagyon vezetett már tovább. Ugyan a szigetre be lehetett volna menni, de eléggé privát útnak tűnt. A jelentősebb folytatás egy Naturistica Centar volt, ott meg nem éreztük helyünket.

Így az éttermeknél megkérdeztem, hogy lenne-e hajókirándulásra lehetőség, és rövidesen hívtak is egy kisebb, de nekünk tágas hajót, ami egy fél-háromnegyed órás úton megmutatta nekünk a környéket.

A kapitány maga volt Mr. Irdatlan (ha valaki ismeri a The Incredibles c. animációs filmet). Felhajóztunk a sziget északi spiccéhez, majd a folyó déli torkolatához, ahol a tengerbe is bementünk, majd fel a kiindulási ponthoz.

A táj szép volt, az időpont is alkalmas volt amit választottunk, mert a lapos fények nagyon barátságosan rajzolták élesre a dús vegetáció közt megbúvó kis halász házikókat, vagy nyaralókat, melyek nem szoros egymásutánban, hanem nagyobb kihagyásokkal következtek a híd környékén, majd egyre inkább elmaradoztak.

A gyerekek nagyon élvezték. Hol az orrban, hol az oldalsó korlátoknál, hol a tatnál leselkedtek, de mivel miszter Irdatlan azt is megengedte, hogy kormányozzanak, így esetenként a kapitányi trónt is uralhatták.

Aggódva ugráltunk eleinte melléjük, hogy nehogy kibucskázzanak, de később már csak Bálint miatt, mert a nagyok nem tettek veszélyes mozdulatokat. Az én szerepem valójában egy összefüggő adatrögzítés volt, hol kamerával, hol fényképezővel próbáltam elkapni a legjobb pillanatokat. Hol vakuval (szűrővel és anélkül), hol polárszűrővel, hol nélküle, hol ezzel, hol azzal az obival és látószöggel, hol kamerával, hol innen, hol onnan, de mindenki nézzen rám, de éppen átvilágítsa a szélben csapkodó haját a lemenő nap, stb.

Aztán átvettem egy kicsit Bálintot Orsitól, és egy 5 percre én is kinéztem a tájra, hogy múljon a hányingerem (ha már végig különböző lencséken át tapasztaltam csak az út részleteit). Amikor visszaértünk a hídhoz, már nem álltunk meg egy étteremben sem. Ada Bojana megadta nekünk azt, amire vágytunk.

Még megpróbáltam egy másik úton tovább menni a folyóhoz, de először hirtelen elmaradt a szembe sáv, majd az aszfalt, majd birkanyájat kergetett velünk szembe egy traktor, és ebbe már nem akartunk belesimulni, szóval hátat fordítottunk az Albán határfolyónak, és elindultunk haza. Félúton még megtorpantunk egy közértnél fagyit és más alapvető élelmiszereket vételezni, majd hazajöttünk.

Itthon kis mesenézés és gyümölcsözés után mindenki aludni tért.