No hát elég sűrű volt ez a hétvége, és az utolsó napon aztán már minden összejött.
Történt tehát, hogy elindultam Münchenbe az Inhorgenta nevű szakmai kiállításra, egy kölcsönbe kapott stabilan és szépen suhanó Citroennel. Kissé esett, és egyedül is voltam, de szórakoztattam magam a rádió német nyelvű műsorával, melynek jóslata, miszerint München előtt 25km dugó vár, sajnos beigazolódott.
Nem is lett volna ezzel gond, de rá kellett jöjjek, hogy a napok óta egyre szárazabban működő kuplung változása valójában előjelei voltak egy meghibásodásnak. Sajnos a kutaknál nagy volt a dugó, de még sikerült megtankolnom, és még egy wc-re is bekommandóztam az ember tömegben, de kiparkolni már alig tudtam, mert a kuplung már nem emelt ki igazán. Felmentem az autópályára, és reménykedtem, hogy viszonylag kevés váltással eljutok a kiállításra.
25km dugó München előtt
Mire megérkeztem, a tengelykapcsoló totálisan feladta, a parkolóba már a kulcs elfordításával fékeztem le az autót, mert egyesből már nem lehetett kivenni. Kissé izgultam, hogyan jutok a szállásig, ami a város másik felén volt, és intéztettem Orsival közben telefonon magamnak otthonról biztosítást. Hazafelé persze akkor indultam, amikor mindenki más is, így tömeg volt a parkoló házban, de ezt sikerült valahogyan elkerülnöm. Kitolatásnál megtanultam, hogyan kell indulni. Ennek az autónak olyan beépített és egyedileg készített trükkös indítási rendszere volt, hogy gyújtás ráadása után elrejtett gombot kellett nyomni, eldugott mágnest előhalászni, és egy láthatatlan érzékelő előtt elhúzni, szóval az indítózás nem egy mozdulatból állt, ahogyan megszokhattuk. Sebaj, ha nem sürgetnek nem volt vele gond, még akkor sem, ha az összes mozdulat elől csak a gyújtás kapcsolása maradt ki, ami egyébként jó párszor előfordult később. No, szóval kikapcsolt motornál rükvercbe tettem, majd indítózva szegény autó rángatva csukladozva megindult hátrafelé, és már majdnem életre kapott, amikor kikapcsoltam. Álló motor üres, majd egyes fokozat, majd ismét minden varázs mozdulat után lehetett indítózni, amitől az autó ismét fuldokolva ráncigálva, de elindult, és magára talált. Innentől már nem volt más feladat, mint a lehető leglassabban menni, hogy senki miatt ne kelljen lassítani vagy megállni, mert akkor kezdődik minden elölről. El is jutottam így a sorompóig, ahol pont úgy sikerült leállítanom a kulccsal a haladást, hogy a kártyámmal még nem értem el az automatát, de az ajtót már nem tudtam kinyitni. Kezdtem magam kényelmetlenül érezni, de az igazi kellemetlenségek csak ezek után következtek.
Mivel a GPS mindenképpen a városon keresztül akart vinni, én viszont a körgyűrűn, ahol kevesebb probléma várt rám, többször is bedőltem neki, és lejöttem az egyenes útról, ahol piros lámpák, más autósok, szabálytalan visszafordulások következtek. Ja, és a kedvencem, amikor már zöld a lámpa, de előtted mégsem indulnak, alapjáraton utolérsz valakit, de még nem indul, így ráállsz a fékre, viszont az autón nincs kuplung, és az alapjárat kíméletlenül vinné az autót, és egyre erősödő remegéssel, majd zötyögéssel, majd rángatással dolgozik a kardán ellen a fék, még végre elindul a tetü előtted, és lehet ismét gurulni. Ha mégsem, és ki kell tépni egyesből, akkor indul a sor, te viszont nem tudsz, hiszen egyesbe már csak leállított motorral lehet tenni az autót, azaz motor leállít, mágnes keres, elhúz, gombot megnyom, kulcsot fordít, nem indul… miért nem indul, ja a gyújtás - jó. Akkor egyes, gyújtás, gombot megnyom, mágnest elhúz, kulcs, indul végre, mögöttem türelmetlenek, nem baj, de már piros a lámpa, motor leállít, s közben keresni hogyan lehet valahol 180 fokban vissza fordulni az iránytévesztés helye, a körgyűrű felé.
Szóval valahogyan elszenvedtem magam, a szállóig, és beparkoltam a mélygarázsba, fellélegeztem, hogy 3 napig nincs gondom, és valóban, metróztam, intéztem az autómentőt, a helyi szerelőt, akit ismerős kolléga ajánlott, aki a szállótól 5 percre lakik, szóval lazítottam.
Aztán eljött az indulás napja. Tudtam, hogy 100e Ft költségig a biztosításom jó, és ismerős a szerelő, előre fog venni, és így tovább. Jól ki is találtam, hogy reggel korán felkelek, bepakolom a cuccom a csomagtartóba, hogy a szerelőtől egyből tudjak indulni, stb. Sajnos a terv ott bukott, hogy arra ébredtem, hogy a sárga angyal telefonált, hogy a szálló előtt van, és még ha másikhoz is ment, nekem kiesett a reggelim, a pakolásom, a fürdésem, és minden, csak rohantam le, hogy vigyük az autót. Majd vártam fél órát a szálló előtt a mínuszban, hogy oda találjon az ipse. A kisteherautójával le tudott jönni a mélygarázsba, ahol felemelte az autót, én meg elnavigáltam a szerelőhöz a térkép alapján, amit kaptam. Rövidesen meg is érkeztem a Francia nevű német szerelőhöz, aki nem tudott angolul vagy magyarul, így németül erőlködtem, ami nem nagyon megy, de sokkal jobban mégis, mint gondoltam.
Autómentő a hotel parkolójában
Rövidesen kiderült, hogy az autó javítást 3 nap múlvára tudják vállalni, és 250e Ft körüli tétel lenne, szóval szomorúan elbúcsúztam, és ismét nekiálltam gyilkolni az önindítót, hogy visszajussak a szállóba, ahol ottmaradt a csomagom.
Nagy kapkodva összepakoltam, 3x mentem vissza a check out után, hogy ne felejtsek ott semmit, de csak ott maradt a kedvenc lekvárom, ami külön „mission” volt, hogy beszerezzem, de sebaj, elindultam hazafelé.
Sajnos az autó nem volt jól, izomból kellett tépkedni a váltót, hogy egyesből felváltsak négyesbe majd ötösbe, hogy az autópályát elérve 650km-t menjek hazáig. Szerencsére tankoltam jövetben a dugóban, és kaját is készítettem magamnak elő, csak azt okosan a csomagtartóba tettem, így hazafelé éhezve, combjaimat szorítva, lendületesen, de összesen 4 fokozatváltással tettem meg az utat.
Hazáig nem volt semmi gond. Az idő szép volt, nem találkoztam dugóval, és nem kellett váltogatni. Figyeltem az idő múlását, és láttam, hogy még elérem a szerelőt, akihez nem kellett átvágni Bp. belvárosán, hanem az M0-son elvileg simán végig lehet menni ötösben. Orsival megbeszéltem, hogy ott összefutunk, hogy ha otthagyom az autót, akkor is legyen mivel hazamenjek, és ne kelljen cipelni a bőröndömet, meg a több kilónyi szajrét. Már az M0-s előtt voltam, amikor kiderült, hogy max 1km-rel vannak előttem, így már markomban éreztem a hazaérkezés örömét.
Az M0-sra fordulva a két párhuzamos sávból egy lett, és a belsőből a külsőbe soroltam, amikor láttam, hogy rendőrök szűrik a népet. Na, a köcsög nem megállít ? Jól van, még kitépve fokozatból elegánsan megálltam, de hogyan fogok indulni a szeme láttára ? Kiderült, hogy tilosban előztem szerinte. Figyelem, de nem értettem, és a mai napig nem értem, hogy egy két sávos párhuzamos közlekedésű útszakaszon hogyan lehet előzni ? Főleg, hogy szerintem kicsivel gyorsabban is mentem, de tudván, hogy az autó olyan állapotban van, hogy nem kellene kötözködni, jó arcot vágtam az egészhez, de ő is igen normális volt, főleg ha azt vesszük, hogy kiderült, hogy 3éve lejárt a jogsim. minden esetre jelképes összegre büntetett, és mehettem tovább… Megvártam amíg a következő autóval kezdtek foglalkozni, és akkor a lehető legóvatosabban elindultam a szokott módon, hogy ne legyen feltűnő. Nem is lett volna baj, ha nem indul közvetlenül mögöttem el az egyik rendőr autó is. Basszus, azért az feltűnő lesz, ha egyesben megyek még egy kilométert, szóval üveghangig pörgettem, majd elkezdtem rángatni kétségbeesetten a váltót, miközben az autó egyre csak lassult, és a rendőr egyre közeledett. Végül semmi más fokozatot nem vett be, mint az ötöst, de addigra már olyan lassan mentem, és emelkedőre, hogy az autó majdnem lefulladt, de megoldottam, és a Rendőr sem fogott gyanút talán. Folytattam az utamat.
A nulláson be kellett volna hozzam az időbeli lemaradást, mert már kétségessé vált, hogy elérem –e nyitvatartási idő alatt a szervízt, de a mögöttem pontosan nyolcvannal haladó rendőr előtt nem lehetett lepadlózni a gázt, szóval türelmetlenül, de szabályosan kullogtam. No oszt’ egyszer aztán csak lefordult a srác, és végre rágyorsíthattam. Mentem is vagy 3km-t, mikor egyszer csak két beton korlát közt az autó csuklott egyet, és elkezdett lelassulni. Kifogyott a tank. Hát igen, az autópálya nem túl buckás, és az üzemanyag jelző már sokkal később jelzett, mint szokott, ráadásul a számítógép még vagy 150km-t adott, de hibásan. Szóval lassuló autóval, seggemben egy bazi kamionnal amit épp az imént előztem le, két oldalon beton korláttal, szépen lassultam. Kivettem üresbe, és reménykedtem.
No, amikor már csak negyvennel mentem, végre elfogyott a korlát, és le tudtam húzódni. Örültem, hogy van nálam kanna, tele benyával, még jó, hogy készültem, de tudtam, hogy a szerelőt már elbuktam. El is kezdtem volna a naftát a csőbe gurítani, de kiderült, hogy cső nincs nálam hozzá. Ekkor már röhögtem a bajomon, sírni nem lett volna kedvem. Minden esetre egy gyakorlott RPG-st nehéz zavarba hozni. Hála francia tanulmányaimnak, az idegen nyelv ismerete kihúzott a bajból. Most biztosan azt gondoljátok, hogy segítséget kértem, de neeem. Pár fr. oldal tananyag feláldozásával olyan papírcsövet göngyölítettem, hogy öröm volt nézni. Le is toltam a torkán, és már gurult is be a fincsi kis dzsúsz !
Szóval letudtam a problémákat, és vittem is a gépjárművet a szerelőhöz, aki persze már nem volt ott, bezzeg várt a kis családom a négy személyes autóban: Orsi és a 3 gyerek. Hideg volt, sok kabát és cucc, de valahogyan áterőltettük a bőröndömet meg a többit, és magunk is befeszültünk, és már indultunk is. Mivel szegény Marci pajtás igen furcsán kapkodta a levegőt, így nem haza, hanem a János kórházba. Ott jól megállapították, hogy a gyereknek benn kell maradnia, ami azzal járt, hogy nekem is, pedig már vágytam az otthon melegére és kényelmére.
Sajnos a kórház nem volt ideális hotel. Az ágy gyakorlatilag U alakú volt, és a gyerek, mint a vízcsepp a tányérban, legurult az aljára, de mivel nekem nem volt saját ágyam, nekem is valahogy ott kellett megoldanom az alvást, szóval a szélén egyensúlyozva, vagy félig legurulva próbálkoztam. A pihenést tovább nehezítette, hogy két óránként felébresztettek minket egy inhalálásra, és egész éjjel sikolyok és ordítások felváltott muzsikájában kellett aludjunk. Reggel pedig 5-kor jött a takarító nő, aki –hogy érezzük, hogy dolgozik- csattogva, lámpát felkapcsolva, senkit nem kímélve elkezdte a dolgát végezni, és erre persze mindenki felébredt a kórteremben. Így ment ez 3 napig, és a végén már nagyon vágytam haza. Otthon aztán aludtam egy öblöset. Marci meggyógyult, az autót megjavították ötöd áron, és minden jól zárult, de ez a vérzivataros hétvége nem volt egy egyszerű darab.
Buliznak a srácok a kórházban
Mivel nem volt alkalmatlanabb a környéken, így engem tisztelt meg az ünnepelt, hogy pár szót szóljak megnyitásképpen.
Hangulatos, egyéni színvilágú fotókat láthattunk.
Sajnos elég keveset, én sokat hiányoltam. Ha érdekel, nézelődj itt: www.tigrphoto.hu (Galéria).
Ja, azt nem meséltem, hogy csináltunk egy ajándékot Tibinek.
